Leestown, 1775. A frissen alapított városka névadói, Hancock és Willis Lee a végtelen mezőket járják, bölénycsapásokat keresve. Hamarosan patadobogást visszhangzanak a hegygerincek, többszázas bölénycsorda vált át a Kentucky folyón. Fenséges látvány, az erőtől duzzadó csorda a táj részét képezte, a vadászok bőséges zsákmányra számíthattak. Hús és prém bőven akadt azokban az időkben. A városka kereskedelmi központtá nőtte ki magát, a telepesek nagy kedvvel érkeztek. Az új lakosok pedig magukkal hozták az óhazából a lepárlás mesterségét. Kukorica, búza, árpa is volt gazdagon, a családok nekiláttak saját whiskeyfőzdéik felépítéséhez. Az első modern lepárló a polgárháború előtt, 1857-ben kezdte meg működését. Nagyon korszerű gépeivel minőségben és mennyiségben a telepesi whiskeyk fölé nőtt. Itt használtak például először gőzenergiát a lepárláshoz és ez Amerika legrégebbi lepárlója, már ami a folyamatosságot illeti, hiszen a szesztilalom idején sem zárták be, mert "gyógyászati" célra továbbra is főzték a nedűt.

Az idők során a lepárló neve folyamatosan változott, köszönhetően a tulajdonosváltásoknak. Volt már Leestown, , OFC, Stagg, Schenley, Ancient Age is a Buffalo Trace előtt. 1870-ben Edmund Haynes Taylor Jr. vette meg a Leestown lepárlót és átkeresztelte OFC-nek. Modernizálta a gyártást, többek között gőzfűtést vezetett be az érlelőcsarnokokba, hiszen Kentucky hideg telei nem kedveztek a whiskey fejlődésének. Egy ifjú kereskedő, George T. Stagg segítségével hamarosan Amerika legkelendőbb párlatai kerültek szerte az Államok üzleteibe. Idővel Stagg tulajdonossá lépett elő, s 1904-től Stagg's Distillery néven működnek. Időközben William Larue Weller is bekapcsolódott a munkába, receptmódosításai ismét a fejlődést jelentették. Később saját lepárlóját Pappy Van Winkle egyesítette a Stitzel családéval, így megalakult a Stitzel-Weller Distillery 1935-ben. Pappy máig a legmagasabb minőségű bourbon szinonímája az USA-ban, valóságos "bourbon-jedi" volt a maga idejében. Albert Blanton ezredes 16 évesen irodai tanoncként kezdett a lepárlóban 1897-ben, majd 55 évig szolgálta az üzemet, saját, exkluzív válogatást létrehozva. Elmer T. Lee vette kezébe a lepárlómesteri kormányrudat 1949-ben, Blanton ezredes nyugdíjazásakor, szintén kisszériás bourbon őrzi az ő emlékét is. Manapság már Harlen Wheatley szabja meg a Buffalo Trace formáját, hatalmas sikereket értek el az elmúlt 20 évben.

Véleményem szerint a Buffalo Trace a klasszikus bourbon-ök archetípusa. A megkerülhetetlen whiskey. Nem hiányozhat a bárok itallapjairól, és otthonunk polcáról sem. Egyszerűen tökéletes ital. Nincs körülötte hatalmas hírverés, de ha el akarjuk kezdeni az ismerkedést a bourbon whiskey világával, keresve sem találnánk jobbat. Képzeljük egy kicsit magunkat Kevin Costner szerepébe a "Farkasokkal táncoló" című eposzban és eredjünk a bölények nyomába a fenséges Kentucky legelőkön.

Buffalo Trace Kentucky Straight Bourbon Whiskey

Szín: A bourbon világára oly jellemző érett borostyán.

Illat: Visszafogottan hordófűszeres, vaníliás, citrusos, mazsolás illatok. Kevés fahéj is került a fűszerkeverékbe.

Íz: "A" bourbon. Kiegyensúlyozott vanília, aszalt gyümölcsök, cseppfolyós Kentucky napfény. Boldogok a bölények és mi is!

Lecsengés: Semmi alkoholhangsúly, egy szó: harmónia. Nagyon jól érzi magát pár csepp vízzel vagy jéggel, további szintek nyílnak meg. Újabb és újabb kortyolásra csábít! Éljenek sokáig a bölények!

Tain, Ross-Shire. A skót felföld mezői és folyói végeláthatatlanul terülnek előttünk, a csípős szél térdre kényszeríti, lelapítja a dús fűcsomókat. A hely átitatódott történelemmel, elég csak a régi kelta elnevezésekre gondolni: Gleann Mór Na Sith, azaz a nyugalom völgye, vagy Gleann Mór-innse, ami annyit tesz, hogy a nagy mezők völgye. Itt találkoztak a római hódítók is az egyik legősibb skót törzzsel, a testfestést, tetoválást már akkor bőszen alkalmazó piktekkel. Ősi motívumokkal díszített kőemlékük, a "Cadboll kő" mára Skócia nemzeti múzeumában pihen, illetve még egy helyen találkozhatunk vele, a Glenmorangie palackjain, hiszen ez a szimbólum - a "Signet" - minden cimkén megtalálható. A Tarlogie Springs partjának vidéke bőtermőnek számított már a régi időkben is, hiszen első írásos említése a vidék szeszfőzdéjének 1703-ra tehető. A mai lepárló helyén a Morangie sörfőzde 1730-ban épült, ezt vásárolta meg és alakította át whiskyfőzdévé 1843-ban William Matheson. Utalván a hagyományokra, a lepárlónak a Glenmorangie nevet adta. Az újító szándék mindig is jellemző volt az itt dolgozókra, akik áldozatos munkájukkal már a XIX. században kiérdemelték maguknak a "The men of Tain" elnevezést. Megépítették Skócia legmagasabb lepárlóját, állításuk szerint magasabb, mint egy kifejlett zsiráf (8 méter), és ez a titka a kivételesen tiszta, gyümölcsösen könnyed ízeknek.

Érdekesség, hogy saját tölgyerdejük van Missouri államban az USA-ban, saját kádárüzemet is létrehoztak a tökéletes hordók elkészítése érdekében. A friss hordókat első körben a Jack Daniel's és a Heaven Hill whiskey-khez használják, utána kerülnek át Skóciába. Az utóérlelésben is kísérletező kedvűek, hiszen Sherry, portói és sauternes-i hordókat is alkalmaznak.

1918-ban a MacDonald család vásárolta meg a lepárlót, ám nehéz idők következtek a szeszfőzés történelmében. Alkoholtilalom Amerikában, gazdasági világválság, háborúk. Igazán csak az 1950-es években kezdett magára találni a birodalom. A következő évtizedek viszont már a sikerekről szóltak, a világ felfedezte magának a Glenmorangie harmóniáját. Felfedezte magának a Louis Vuitton Moet Hennessy cégcsoport is, akik 2004-ben 300 millió fontért megvásárolták a lepárlót a családtól. Mára a cégcsoport hathatós közreműködésének köszönhetően a single malt világpiac mintegy 6%-át a Glenmorangie termékei viszik. A cég ikonikus whisky-jét, a The Original-t kóstoltuk.

Glenmorangie - The Original

Szín: Halvány arany csillan a pohárban, 10 éves exbourbon hordós érlelést kap, nincs utóérlelés más hordókban.

Illat: Csodálatosan, visszafogottan a vanília köszön ránk, nem a bourbon-ök határozottságával, hanem annál jóval szerényebben. Citromos sütemény csábít kóstolásra.

Íz: Gyönyörű, sima, a tó felszínét nem borzolja szellő. A citromos süteménynek nem tudtunk ellenállni, de nem is baj. Vanillinfátyolt borít nyelvünkre. Érdemes pár csepp vízzel is kipróbálni, kinyílnak rejtőzködő szépségei.

Lecsengés: Hosszan búcsúzó, vanília illatú szellő. Kezdő fogyasztóknak és a nagy ízekben megfáradt tapasztaltabbaknak is ajánlható. Maga a könnyed elegancia.

Utah Állam, Park City 1825. A világ első "Whiskey Fesztiválja", ami annyit tesz, hogy az évente megrendezésre kerülő városi vásáron a környék telepesei a cserekereskedelem kapcsán megismerkedtek a helyi whiskey áldásos hatásaival. A lőpor, a fegyverek és a húsárú mellett a whiskey volt a legkelendőbb portéka a városban. Az ital jó híre a környező államokból (Idaho, Wyoming, Colorado) is odacsábította a szesz elkötelezett híveit. A legkeményebb hegyi emberek voltak, csak a legkitartóbbak maradtak meg e vidéken, hiszen a telek legalább annyira keménynek bizonyultak, mint ők maguk. A kis családi lepárlók gombamód szaporodtak, a Colorado-ból érkező hegyi patakok kristálytiszta alapot biztosítottak a főzéshez. A hegyi mezők pedig végeláthatatlanul termelték a rozst, a kukoricát és az árpát. Az utolsó ismert lepárló megnyitása 1870-re tehető Park City-ben. A polgárháború után az ezüstbányászat kezdett előre törni, átvette vezető szerepét a szeszfőzéstől. Az iparosodással együtt járt a városok növekedése, már nem csak a Saloon-ok voltak a város közösségi találkozóhelyei. Aztán a szesztilalom adott mélyütést a legális főzésnek, mígnem 1933-ban Utah Állam kormányzójának szavazatával vált véglegessé, hogy eltörölhetik azt az Egyesült Államok területén. Máig büszkék arra, hogy ők döntötték el a mérleg nyelvét pozitív irányba.

2004-ben egy új család költözött a városba, David Perkins és felesége, Jane. Biokémikusként dolgoztak, élték a tudósok mindennapi életét, ám nagyon szerették az amerikai történelmet és a whiskey-ket. A Maker's Mark-nál tett látogatásuk alatt pattant ki a szikra David fejéből, hogy ezek a folyamatok az ő biokémikusi gyakorlatával teljesen lekövethetők és ellenőrizhetők. Hazamentek a túráról és azonnal a városi levéltárba vetették magukat, a hely whiskey-történelmét tanulmányozandó. Két évvel később, 2006-ban megnyitotta kapuit a High West Distillery, 1870 óta a "legfrissebb" lepárlónyitás az államban. David közben a Vadnyugat hangulatát is megszerette, így elkezdődött a régi városi Saloon és vegyesbolt rekonstrukciója. És azóta töretlen a sikersztori, gyönyörűséges italok születnek az USA legmagasabban fekvő lepárlójában, ahova a sípályákról akár lécen is betérhetnek a síelők átmelegedni.

Az elismerések szép sorjában érkeztek, 2011-ben Amerika vezető szaklapja, a Whisky Advocate az "Év feltörekvő lepárlójának" választotta a High Westet. 2015-ben Wanship-ben megnyitották az új, turisták fogadására is alkalmas lepárlójukat. Elképesztő hangulatú minden egységük, mintha tényleg visszarepülnénk a Vadnyugatra. Csodálatos ételek és italok várnak minket a Saloon-ban is, varázslatos hely, annyi szent!

David Perkins nem csak megálmodta a helyet és újra "megnyitotta" a Vadnyugat kapuit, hanem alkotó elme lévén folyamatosan kísérletezi ki az új italokat. Jelen dolgozatunk tárgya, a Double Rye! is az ő fejéből pattant ki, hiszen a 2006-os lepárlások óta folyamatosan kóstolja hordóból a whiskey-ket. Nagyon tetszett neki már fiatalon is a Rye fűszeressége, azonban harapósságát valahogy csillapítania kellett. Mivel idősebb párlata nem volt, így szövetséget kötött a Barton Distillery-vel és vásárolt tőlük 16 éves Rye-t. Így a saját 2-3 évig érlelt rozswhiskey-jét blendeli a Barton 16 évesével, így születik meg a Double Rye! Az újító szándék megkérdőjelezhetetlen, a sztori remek, nézzük hát a whiskeyt!

High West Distillery - Double Rye!

Szín: Gazdag borostyánszín, a 16 éves újhordós érlelés megtette hatását.

Illat: Elképesztően gazdag és sokrétű! Menta, érett pirosbogyós gyümölcsök, vanília, fahéj, dió, reszelt étcsokoládé, dohánylevél.

Íz: Mély és gazdag, komoly rétegekkel. Aszalt szilva, fekete áfonya, méz és csokoládé, friss és érett egyszerre.

Lecsengés: Édes, karamelles búcsú. A utah-i hóvihart magunk mögött hagyva vacsorázunk egy jót, majd elnyúlunk a kandalló előtt és élvezzük az életet. A Remingtont nagy kedvvel tisztogatjuk, a szivar is kifejezetten jól esik a vacsora után.

Közeledik a tél, a nappalok egyre rövidebbek, a sötétség egyre hosszabb ideig tart. A külterületek és a város illatai füsttel gazdagodnak, orrunk megtelik a tél illatával. Elérkezik a tőzegelt whiskyk ideje, melyek füstös aromáikkal a kandalló melegét táplálják elménkbe. A magam részéről egyébként is nagy rajongója vagyok a tőzeges stílusnak, ám a hideg idő beköszöntével mindez fokozódik. Fokozódik a vágyunk az otthon melege iránt. Ezt a fokozást hajtotta végre Jim Beveridge, a Johnnie Walker sorozat atyja, a jelenlegi lepárlómester a Double Black személyében. Ugyanis adva van egy századok óta sikeres blend, a Black Label, és ezen "csavart" egyet a mi kedves Mr. Beveridge-ünk. A füstös single malt-ok népszerűségével ugyanis lépést kell tartania a világ legnagyobb blended whisky előállítójának is. Éppen ezért az a gondolat született, hogy a Black Label alapblendjét további füstös Islay-i illetve a szárazföld nyugati részéről származó füstös maltokkal dúsítják. Az új keveréket erősen barrique-olt, erősen kiégetett új hordókba is rakják, ezzel is emelve a füstös érzet "oktánszámán". Így született meg a Double Black. Alapvetően a repterek duty free boltjaiba szánták, kis mennyiségben került a polcokra 2010-ben. Azonban a siker nem maradt el, a közönség követelni kezdte a whisky szélesebb körben levő elérhetőségét is. Így 2011 őszére már nagyobb mennyiséggel vágtak neki a termékbevezetésnek. Több, mint valószínű, hogy a Black Label klasszikus pozícióját nem fogja utolérni, ám egy üde "füstfolt" lehet a Johnnie Walker szortimentjében.

Johnnie Walker - Double Black:

Szín: Mély borostyán, az erős hordóhasználatra is utal.

Illat: Hullámokban jövő illatok: aszalt gyümölcsök, mazsola, könnyed füst, fenolosság. Tőzegessége korántsem Islay kérlelhetetlenségét idézi, ezért a füstös stílussal ismerkedőknek is ideális választás lehet.

Íz: Telt és krémes felszínű, mézes zamatok kényeztetik nyelvünk, a tőzeg elsősorban a korty végén érződik.

Lecsengés: Na a lecsengésben a füst száll a legtovább. Tartalmas, jó blend.

1856, Weston, Missouri. A polgárháború véget ért, az egykori katonák, dezertőrök visszatérnek lakóhelyükre, vagy éppen új lehetőségek után kutatva elindulnak nyugat felé. Keserű kenyér ez, a háború felemésztett minden vagyont, házakat, jószágot. Újra telepesként indulhattak útnak. Missouri állam már a Közép-Nyugat része, elegendő távolságra a háború tűzfészkétől. Sokan fakitermeléssel foglalkoznak az erdőkben gazdag vidéken, a laposabb részeken a kukorica lesz a meghatározó. Elsőrendű hordók alapanyaga kerül a kezek közé, a whiskey pedig a mindennapok része volt a kezdetektől fogva. Kis lepárlóüzemek létesülnek az erdők mélyén, minden család elkészítette a maga italát. Akkoriban nem foglalkoztak az érlelési időkkel és kísérletekkel, amikor az egyik hordó elfogyott, már csapolták is a másikat. Ha néhanapján piacra is került az ital, azt kerámia vagy agyagkorsókban kínálták a vegyesboltokban. A Saloon-okban az elegánsabb palackokba már a kocsmáros töltögette az éj leple alatt a különböző "zugwhiskey-ket".

Benjamin és David Holladay egykoron magasrangú tisztként szolgáltak a háború alatt, számukra jövedelmezőnek bizonyult a vérontás. Megnyitották lepárlójukat Westonban, majd érdekeltségeket szereztek a nyugat legnagyobb szállítmányozó vállalatában, a Wells Fargo Expressben is. Szállodákat, Saloon-okat, bányákat nyitnak, alig tíz év alatt a leggazdagabb vállalkozókká válnak az USA-ban. Elsőként kezdenek a 100% kukoricából álló Straight Corn Whiskey-vel nagy mértékben kereskedni, fényes, nem túl sötét karakteréről a vidéken a "Moonshine" vagyis a "Holdfény" nevet kapta az ital. Sajnos, amint az lenni szokott, egyszer fent, egyszer lent. A lepárló a XX. századra új tulajdonosok kezébe kerül, a második világháborúig többször is gazdát cserél. 1942-ben a McCormick család veszi birtokba az üzemet, ők pedig hűen a tradíciókhoz, az eredeti kerámiabutykosokban hozzák forgalomba a "Holdfényt". 1993-ban két befektető, Ed Pechar és Mike Griesser kiterjesztik a gyártást gin-re (Broker's) és vodkára is. 2016-tól, a lepárló 160. születésnapjától kezdve, visszatértek a gyökerekhez és ismét Holladay Distillery-ként kezdtek működni, melyet a McCormick Distilling Company vezet. Első, új/régi címkés whiskey-jeik 2019-re várhatóak, ugyanis a "Holdfény" legalább három évig érlelődik, elsősorban használt hordókban. Nézzük hát a híres "Holdfény" játékát.

Platte Valley - 100% Straight Corn Whiskey:

Szín: Halvány szalmaszín, a holdsugár játéka a Missouri-folyón. Nincs új hordó, és maximum 3 éves érlelés.

Illat: Nagyon friss, mentás, hűvös. Édes kukoricás, kevés alkoholos felhang. Friss és üde.

Íz: Nincs túlgondolva, az abszolut hétköznapok itala. Ilyet ihatott Wyatt Earp vagy Doc Holliday az OK Corral-ban, vagy hasonlót főzhettek a Hatfield-ek az erdő mélyén Kentucky és Virginia határán.

Lecsengés: Ez az ital visszarepít a Vadnyugatra, hízelkedéstől mentes, szikár whiskey.

Speyside, az 1800-as évek vége. Skócia legalizálta whiskyfőzdéi nagy részét, a nemes nedű aranykorát éli. A világ számos pontjára jutnak el a skót párlatok, a legendás ital előtt feltárul a világ szeszkazánjainak torka. Speyside központjának Dufftown számít, a lepárlók szinte a földből nőnek ki. Nem csoda, hiszen csodás vidék még csodásabb forrásvizekkel, ideális helyszín a whiskyfőzéshez.1895-ben két kalandor érkezik a messzi Liverpool-ból, nevesül Peter MacKenzie és Richard Stackpole. Egy régi fűrészmalmot néznek ki maguknak, ideális elhelyezkedéssel egy lepárló építésére. Egy évvel később a malom tulajdonosaival, John Symon-nal és Charles MacPherson-nal megalapítják a Dufftown-Glenlivet Distillery Co. LTD-t. Ezzel megszületik Dufftown hatodik lepárlója.

Remek évek következtek, klasszikus speyside-i karakterű whiskyjeik messze földön híressé váltak. Az amerikai piacra is eljutottak, azonban 1920 és 1933 között a szesztilalom idején szűkebb idők következtek. A gazdasági világválság is közbeszólt, az eredeti alapítók kénytelenek voltak megválni a szeszfőzdétől. Arthur K. Bell vette kezébe a kormányrudat, 1934-re újra teljes gőzzel csepegett a whisky a falak között. A második világháború idején ismét szünetelt a termelés, más dolguk akadt a skót lepárlómestereknek. Az 1960-as, 70-es évek a bővülést hozták el, új, modern berendezések álltak csatasorba. A Guinness/Diageo cégcsoportnak 1985-ben adták el a lepárlót a Bell család képviselői.

Mára a DIAGEO Classic Malts sorozatának megbecsült tagja a The Singleton, Dufftown mellett két másik lepárló is e név alatt hozza ki egészen remek italait, jelesül a Glen Ord és a Glendullan.

A Dufftown sorozatnak is több változata van, így a 12 éves, a 15 éves, a 18 éves, a Spey Cascade, a Tailfire és a Sunray. Hordó (amerikai/európai) változatok, érlelési idők, hordóerősségek játéka mindez. No de nézzük is a hazánkban és az európai piacon legismertebb 12 éves változatot.

The Singleton of Dufftown 12 Years Old:

Szín: Nyári délután aranyszíne forog a pohárban.

Illat: Tipikus Speyside. Virágos rét, felföldi hangaméz, szinte halljuk a szorgos skót méheket, ahogy gyűjtik a hangamézre valót. Frissen kaszált rét, a természet illatai.

Íz: Elképesztő könnyedséggel gördül alá torkunkon. A legjobb angol teák simaságát idézi, zöldcitrommal, narancshéjjal és kevés mézzel.

Lecsengés: Mivel nem egy nagymellényű, hivalkodó whisky, viszonylag könnyedén búcsúzik. Semmi nehézkesség, egyszerűen jól iható, kedves speyside-i. Sokszor ennyi is bőven elég, hogy lezárja a hétköznapunkat.

1860 Kentucky, Louisville. Augustus Bulleit felpakolja Bourbon-ös hordóit szekerére és elindul New Orleans-ba értékesíteni a szállítmányt. Soha többé nem hallunk felőle, a rakomány soha nem ér el Louisiana fővárosába. Ne feledjük, egy évvel vagyunk a polgárháború előtt, a hangulat pattanásig feszült Észak és Dél között, a törvényt mindenki maga értelmezte. Útonállók, szerencselovagok, a katonaság elől bujkáló marhapásztorok, vad bandák szegélyezték a vándorok útját. A Vadnyugat virágkorát élte, az emberélet nem sokat ért, egy rakomány whiskey viszont rengeteget. A Bulleit család története közel 130 évre eltűnik, egészen az 1980-as évekig kell várni a következő mérföldkőre. Ugyanis Tom Bulleit megtalálja üknagyapja naplóját, benne a családi "Bourbon-recepttel". Sikeres ügyvédként dolgozott, a harmincas évei elején járt, viszont nagyon kedvelte a tágyalótermek magánya után a helyi bárok bourbon whiskey-vel teli, nyüzsgő életét. Álmatlan éjszakák következtek, a visszatérés a családi gyökerekhez vágya égett a fiatal Tom lelkében. A döntés megszületett, fel kell éleszteni a családi tradíciót, hiszen 1830 és 1860 között Augustus Bulleit rendkívül sikeresen főzte egyedi receptje alapján a whiskeyt Kentucky erdeinek mélyén. Tom lemondta tárgyalásait, eladta ügyvédi irodáját, és az érte kapott pénzből elkezdte újraépíteni az egykoron népszerű brandet. Sosem nézett vissza. És milyen jól tette, az 1987-es indulása óta eltelt 30 évben mára már a világ TOP 50 bárjának legkeresettebb bourbon whiskey-je a Bulleit. Ismerkedjünk meg ezzel az ízig-vérig amerikai, kézműves nedűvel.

Bulleit Bourbon Frontier Whiskey:

Szín: Gazdag arany, a kaliforniai 49-esek kedvenc színe.

Illat: Friss, finoman édes, vaníliás, hordófűszeres hangulat. Éppen kinyitottuk a kukorica konzervet.

Íz: Semmi túlzás, kiegyensúlyozott, rendkívül jó ivású bourbon. Nem túl édes, nem túl sok. Kiegyensúlyozott.

Lecsengés: Kifejezetten hosszú, nem ömlengően édes, klasszikus bourbon jegyek. Nagyon jól áll neki is a jég, mint a bourbon-öknek általában. Kentucky "újraélesztett szíve".

Rothes, Speyside. Skócia "whiskyszívében" az 1800-as évek elejétől párolták a whiskyt elhagyott pajtákban, föld alatti pincékben, vagy a fészerben. Az 1870-es években a régi temető melletti fűrésztelepen James Stewart nagy álmokat szövöget, saját lepárló építésén gondolkodik. 1878-ra elkészül a mű, ám a lepárlót már William Grant és Robert Dick indítják be. 1879 karácsonya emlékezetes lehetett a lepárlómesterek számára, hiszen alig hűlt ki a karácsonyi pulyka az asztalon, december 28-án már az első párlatok csorogtak az üzemben. 1887 ismét egy jeles dátum, hiszen az addigra jól prosperáló cég társulva az islay-i Bunnahabhainnal megalapítja a Highland Distillers Ltd-t. A XX. századra a speysidei üzem fontos beszállítóvá válik a legnagyobb nevű blended whiskykhez, így például a The Famous Grouse vagy a Cutty Sark is Glenrothes alapokra helyezi italait. Sőt a Cutty Sark kifejezetten az amerikai szesztilalom sújtotta piacra igényelt könnyed, fűszeres, mézes, füves rothesi whiskyt a keverékeihez. A lepárlót, ha rövid időre is, többször bezárták, például az I. világháború idején, vagy a 30-as években. Legnagyobb partnerük ekkorra már a Berry Bros & Rudd volt, London legpatinásabb bor- és szeszesital kereskedőcége. Az ő sugallatukra (az évszázados boros tapasztalatok hatására) kezdetek először ún. vintage whiskyket, azaz évjáratos tételeket készíteni. Korábban leírtuk, hogy a whiskynél is megjelennek a terroir és az évjárat hatásai, más időjárás, más minőségű árpa, más minőségű hordók stb. Legelső évjáratuk az 1979-es volt, azóta minden évről vezetnek "pincekönyvet" szakszerű évjárati, időjárási, erjedési leírásokkal. Rendkívül egyedi és megismételhetetlen innentől a Glenrothes stílusa! A közös munka olyannyira beválik, hogy a 90-es évekre a főtulajdonos a Berry Bros & Rudd lesz a birtokon. Onnantól kezdve pedig teljesen a borok mintájára palackoznak.

Három fő típusú whiskyt készítenek:

1. Single Vintage: csak egy évjáratban készült párlatok kerülhetnek a palackba az adott sorozatban

2. Reserve: válogatott évjáratok házasítása, cél az, hogy a különböző évjáratok együtt egy magasabb minőséget alkossanak

3. Special Release: csak a legkiválóbb, legkülönlegesebb régi évjáratok palackozása

Az érlelés exbourbon és exsherryhordóban történik, az alappárlat minőségétől függő időtartamban. Érdekesség, hogy a sherryhordó nyolcszor többe kerül, mint a bourbonhordó. Talán ezért is használják kisebb mennyiségben, elvégre Skóciában járunk!

Nézzük meg a Vintage Reserve sorozatot, amely jelenleg tíz évjárat házasításából született (1978, 1989, 1992, 1993, 1995, 1998, 2001, 2004, 2005, 2006).

The Glenrothes - Vintage Reserve:

Szín: Klasszikus mélyarany.

Illat: Füves és mézes, hangás speysidei legelők illata. Zöld gyümölcsök, frissen vágott fű, széna és citrusok zenéje.

Íz: Finoman mentás, füves és citrusos, elképesztően sima és csiszolt felszínű. Újra és újra kortyolásra csábít.

Lecsengés: Krémesen friss, gyümölcsös és finom. Minden durvaságtól és éltől mentes, kivételesen szép speysidei!

Skye és a Talisker iránti rajongásunk letagadhatatlan. A sziget és a lepárló magába sűrít mindent, amit a zord skót szigetvilágról gondolunk. Éles sziklák, gyönyörű partszakaszok, hatalmas hegyek váltakoznak, a levegő csípős, és megtelik hínáros, sós jegyekkel. Skye zordságában is az egyik legszebb, legegyedibb hely a világon. Legalább annyira egyedi, mint 57 North néven palackozott, hordóerősségű whiskyjük. Mivel a lepárló az északi szélesség 57. fokánál található, kézenfekvő volt, hogy a sziget kérlelhetetlen zordságát egy a szélességi fokra utaló nevű, hordóerősségen palackozott itallal mutassák meg. Ez az ital maga a Talisker és Skye esszenciája. Az már csak külön érdekesség, hogy az 57. fokhoz 57% alkohol is társul. Csodálatos! Kormegjelölés nélküli whisky, de sejthető, hogy nem 57 éves párlatok alkotják.

Talisker 57 North:

Szín: Gazdag, mély borostyán.

Illat: Scottish shortbread, kevés gyömbér, édes hangulatok. Mazsolás, aszús illatok, a venyigék égnek a távolban a szőlőhegyen. Idővel sós, tengeri levegőben terjengő laza tőzegfüstté alakul.

Íz: Édes, érett hangulat aszalt gyümölcsökkel. Kandírozott narancs mellé csodálatosan társul a finom tőzegfüst. Hihetetlen mélység és gazdagság, az alkohol élénk ugyan, de besimul a gyümölcs és a füst mellé. Nagyon gazdag ital!

Lecsengés: Rendkívül hosszan búcsúzik, utóíze hazakísér az edinburgh-i whiskybárból is.

Elég régen írtunk már Skye-szigetének egyetlen lepárlójáról, amely 1825 óta állja a zord időjárást és azóta készíti az egyik legszebb "szigeteki" whiskyt. Egy kis ismétlés a lepárló történetéről itt található:

http://slaintewhiskyblog.blog.hu/2016/05/24/vegvarak_whiskyje_talisker_10_years_old_skye

A Distillers Edition alapvetően csak a Diageo Classic Malts sorozatának tagjait tartalmazza, így kóstolhattunk már többek között a Caol Ila-tól is, azonban az elérhetőségük viszonylag korlátozott, hiszen az exkluzivitásukat növelendő gyakorlatilag csak Duty Free shopokban kaphatók. Korlátozott mennyiségük évről évre változik, a palackon mindig megjelölik a lepárlás és a palackozás dátumát. A mi palackunkat 2000-ben párolták le és 2011-ben palackozták. Érdekessége a dupla hordós érlelés, vagyis élete első tíz évéig nagyjából megegyezik a Talisker 10 éves változatával abban, hogy exbourbon hordóban érlelik. A lepárlómester itt visz csavart a történetbe azzal, hogy az elkülönített 10 évig érlelt whiskyt további egy évre examoroso sherryhordóban érleli tovább. Ezáltal sokkal mélyebb színt és mélyebb aromákat vesz fel az ilymódon érlelt whisky. Lássuk hát ezt a különkiadást!

Talisker - Distillers Edition (Bottled in 2011, Distilled in 2000):

Szín: Mély, érett borostyánszín.

Illat: Érett, aszalt gyümölcsös, diós. Öreg bútorok a nappaliban. Enyhe espressos jelleg, krémkaramell.

Íz: Aszalt szilvás, vaskos ízek. Kevés füstölt sonka, hibiszkusz, tarpai szilvalekvár. Kávé és karamell, egy kocka fekete csokoládé. Vaskos, mint egy téli bunda.

Lecsengés: Az érett jegyek hosszan megmaradnak, emelkedettebb alkoholja ideális téli whiskyvé teszi. A fagyos időjárás után átmelegíti szívünket, lelkünket.