A XIX. századi Amerikában járunk a déli államokban. A díszlet az "Elfújta a szél" című filmbe illő, gazdag birtokosok, rabszolgák, és szegény földművesek világa ez. Hatalmas villák és apró vityillók között poroszkál egy ismeretlen farmer. Álma, hogy őseihez hasonlóan az Újvilágban ő is elkészítse saját whiskyjét. 1884-et írunk, az ismeretlen lovas pedig Paul Jones Jr., aki álmait követve érkezik Kentucky-ba, és irodát nyit a Main Street-en Whisky Row néven, Louisville belvárosában. Az ifjú farmer beleszeret egy helyi lányba, és elhívja őt a louisville-i bálba. Ajándékul egy négy rózsadísszel rendelkező övet küld neki. A bál éjszakáján megjelenik a lány a rózsás övben, az ifjak szerelme révbe ér. Négy évvel később az ifjú Paul "Four Roses" néven jegyezteti be lepárlóját a hatóságoknál.
Az 1920-as években a frankfort-i Szeszipari Vállalat, majd a 40-es években a Seagram's tulajdonába kerülő cég kacskaringós utat tett meg a XX. század Amerikájában. Ugyanis a legnépszerűbbnek számító bourbont az amerikai piacról inkább Európára, Ázsiára és Japánra összpontosították a termelést tekintve. Igazán csak az 1990-es évektől kezdték újra felfedezni az amerikai piacot, látván, hogy a bourbon láz az USA-ban újra lángra kapott. A legendás Jim Rutledge lepárlómestert tavaly Brent Elliott váltotta, aki már tíz éve a mester keze alá dolgozott a lawrenceburg-i lepárlóban. Mára elmondható, hogy a Four Roses és szülőföldje újra egymásra találtak. Olyannyira, hogy a tekintélyes amerikai "Whisky Magazine" az év lepárlójának választotta a Négy rózsát 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben is.
A lepárló végleges formáját 1910-ben nyerte el, amikor is a spanyol missziós-stílus még igencsak ritkának számított. Szándékosan földszintes érlelőtermeket építettek, ahol kicsi a hőmérséklet ingadozás. Egyenletesen selymes, krémes bourbon a cél. Minimum öt, de inkább hat évig érlelik az alap, sárga címkés változatot is. Ötféle saját élesztőt és kétféle receptet is használnak. Az egyik recept 60% kukoricával, míg a másik 75% kukoricával készül. Értelemszerűen a maradék összetételen rozs és árpa osztozik. A kétféle recept alapján készített whiskey aztán házasításra kerül. Kóstoljuk is meg a történelmi Amerika egyik legkedveltebb alap whiskey-jét a Függetlenség napja alkalmából!
Four Roses (Yellow):
Szín: Borostyán, a hordók hatása azonnal látszódik.
Illat: Szárított datolyát csomagolunk ki. Vanília és édes fűszerek sorakoznak. Jéggel pedig éppen bontjuk a kukoricakonzervet.
Íz: Édes kukorica visszafogott aromái érkeznek, fűszeres vaníliával. Könnyed hársmézes tea nyáron, a fák alatt. Akár jegesteaként is. A jég szépen összeszedi a whiskeyt, jéggel él igazán.
Lecsengés: Az alkohol szépen melegít, nem egy lebutított bourbon van a pohárban. Jéggel persze árnyalódik, finomodik a kép. Bruce Springsteen is így szeretheti! Born in the USA!
Loretto, Kentucky. A nap lustán bukik le a Kentucky dombok mögött, Amerika "whiskyszívében" járunk. Meleg színek, őszi napsütés, a határban barnás, sárgás fényben fürdik a délibáb. Az amerikai farmer lustán lerúgja bakancsát a verandán, és tölt magának egy pohárka Maker's Mark-ot. A jég beledobálása után kinyitja a szúnyoghálós teraszajtót, majd beül kedvenc hintaszékébe és pipára gyújtva kémleli a kukoricaföldet. Valahogy így képzelem el a klasszikus amerikai filmbetétet, reklámspot-ot a Maker's tálalásában.
A lepárló Amerika egyik legrégebbi hagyományaival rendelkezik, hiszen 1805 óta készítenek whiskyt a területen, és a Star Hill Farmon is. A birtokon egyébként őrzik a tradíciót, hiszen a régi időkben a Quart House nevezetű boltjuk előtt sorban álltak a vásárlók kocsijai és közvetlenül a hordóból csapolt whiskykkel távozhattak a vasárnapi asztalhoz, egyből a mise után. Fontos megjegyezni, hogy a Maker's Mark őrzi a bevándorló skótok hagyományát, és nem whiskey-nek, hanem whisky-nek írják, fogalmazzák magukat és palackjaikat. A hetedik generációs bourbonkészítő Samuels család a jelenlegi tulajdonos, akik tudatosan építik, fejlesztik saját bourbon-jüket. A 80 hektáros farmon a saját forrással rendelkező tó vízét használják, és mai napig minden egyes palackot viaszba mártanak, ezzel is egyedivé téve a portékát. Minden címkén megtalálható Bill Samuels kézjegye, ami garancia a tökéletes ízharmóniára.
Érdekesség, hogy bár a Star Hill Farmon már több, mint kétszáz éve párolnak whiskyt, azonban az első Maker's Mark palack csak 1958-ban került kereskedelmi forgalomba. Szűk ötven év alatt Kentucky és Amerika jelképévé nőtte ki magát ez az igen kitűnő bourbon. A bourbon alapfeltételezése, hogy minimálisan 51%-ban kukoricából kell készülnie. A Maker's Mark esetében ez a szám 70%-ra tehető, ezzel is a kifinomult, édes ízvilágot szolgálva. A maradék 30%-on búza és malátázott árpa osztozik.
A hordópark minden évben megújul. Rengeteg fával dolgoznak, amiket közel egy évig szárítanak még donga korukban, hogy minden felesleges csersav távozzon belőlük. A hordókat egyébként az érlelés alatt folyamatosan mozgatják egyik emeletről a másikra, ezáltal is gyorsítva, illetve egységesítve az érést. A használt hordók a Laphroaig-hoz kerülnek Skóciába, ők csak és kizárólag a Maker's Mark használt hordóit alkalmazzák a borubonhordós érlelésű tételeiknél.
Maker's Mark:
Szín: Borostyán, mint egy érett aszúnál. Őszi napfény.
Illat: Kedvesen édes. Mézes puszedli a zacskóban. Fahéj. Jéggel kevés mazsola sejlik fel.
Íz: A kukorica édes ölelése meghökkentő. Szinte látjuk az amerikai pusztaságban a kukoricahangárokat. Az alkohol szépen melegít, érezzük a bourbon hordó égetésének parazsát. Jéggel kihűl az a parázs, könnyeddé válik.
Lecsengés: Jó hordót kap a Laphroaig! Dobjunk még fát a kandallóba! Túlzásoktól mentes vonalvezetés, egy klasszikus amerikai bourbon! "Küldeném mindenkinek, aki szereti!" Jó cucc, na!
Egyik kedvenc lepárlónk Islay szigetéről házhoz vitte a "Lagavulin-élményt" Londonban, egy kiállítás keretében. Komoly felépítés, mintha csak egy Rolling Stones koncert színpadát készíenék elő. Az élmény minden érzékünknek szól, a vetített képek között beleszagolhatunk Islay világába, a whisky legendájába. Mindemellett még a tengermoraj és a sirályok vijjogása is hallatszódik. Egyszerűen zseniális!
Remélem megbocsátják nekem, de kénytelen vagyok időről időre visszatérni Islay szigetére. A szigetnek van valami szavakban nem kifejezhető kisugárzása, amely mágnesként vonzza vissza az ember gondolatait és szellemét. Az ott átélt létezés öröme hosszan kíséri a látogatót. Mágikus hely, nincs mese. Rabul ejti a whiskyrajongót. Talán ott forr leginkább össze a skót táj a whiskyvel. Két dologról szól a sziget: whisky és halászat. Ez a két dolog tökéletesen elég a szigetlakóknak, de a lelkes látogatóknak is. Islay a lehető legtökéletesebb hely a világon, csak szeretni lehet.
Alighanem ez a szeretet vezérelte a Douglas Laing & Co. független palackozót (kereskedőházat) arra, hogy 2009-ben megalkossák saját elképzelésüket az islay-i whiskyről. Azonban a cég története ennél a dátumnál jóval régebbre nyúlik vissza. Az 1948-ban alapított vállalat mindig is ismert volt Single Cask és Small Batch palackozásairól, vagyis előtérbe helyezték a kisszériás whiskyket a portfóliójukban. A Fred Douglas Laing által indított sikertörténet mára már a harmadik generációnál tart, hiszen a hihetetlenül kackiás bajuszáról is ismert Fred Jr. lánya, Clara is beszállt a családi bizniszbe. Alapvetően ún. "vatted maltokkal" dolgoznak, vagyis különböző lepárlók malátawhiskyjeinek házasításával készülő ideális keverékekkel, vagy ahogyan a borok világában mondanánk, cuvée-kel. Elképesztő készletekkel rendelkeznek Skócia minden szegletéből. A teljesség igénye nélkül a következő lepárlókkal dolgoznak: Glengoyne, Dalmore, Ardbeg, Bowmore, Caol Ila, Macallan. Nézzük hát a füstös whiskyk kedvelőinek készült csemegét, a Big Peat-et. Négy lepárló whiskyjének házasítása, az Ardbeg, a Caol Ila, a Bowmore és a már bezárt Port Ellen. Ezáltal ez a tétel is limitált kiadású, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy a Port Ellen-nek nincs igazi gazdája, tehát ott jelenleg nem készülnek párlatok. A szakállas figura a címkén egyébként valós személyről, egy Pete nevű islay-i halászról lett mintázva. Nagy reményekkel illetjük, hiszen maga Jim Murray is 96 ponttal jutalmazta Whisky Bibliájában.
Big Peat (Small batch):
Szín: Egészen világos, tükrös reflexek, halvány pír a horizonton.
Illat: Tábortűz, nyáreste. Már megettük a szalonnát, egy kis édességre vágyunk. Aszalt gyümölcsök vannak kéznél. Szantálfa füstölő? Tőzeg, tőzeg, tőzeg!!!
Íz: Nyugodtan tegyük hűtőbe fogyasztás előtt, nem szentségtörés. Kéri a hűtést, sokkal szebben "egyberántja" az anyagot. Már csak parázs van, de jól érezzük magunkat. Kér még valaki az aszalt gyümölcsből?
Lecsengés: Hosszú, mint az islay-i naplemente. Füstöt lehellünk. Mikor indulunk vissza Islay-ra?
A híresen hírhedt Scapa Flow, a történelem, az I. világháború öble. Orkney-hoz tartozik, a sziget történetét már feldolgoztuk korábbi, a Highland Park 12 éveséről szóló írásunkban. Azonban az öbölnek külön történelme van, itt állomásozott ugyanis mindkét világháborúban a Brit Királyi Haditengerészet. 1919 június 21-én aztán elkezdődött eme csodálatos öböl emberi kéz által való tönkretétele, vagy ha úgy tetszik, akkor alakult ki a máig is egyedi, hajóroncsokkal tűzdelt látképe. Történt ugyanis, hogy az I. világháborúban vesztes német hadihajókat itt fogták be, gyűjtötték be a britek, és kényszerítették őket a hajók átadására. Az utolsó pillanatban a német tengernagy azonban parancsba adta minden kapitányának, hogy süllyesszék el hajóikat. A 20-as években megindult a hajók lassú kiemelése, aztán hamarosan jött a II. világháború. A németek bosszút forraltak, és több brit anyahajót is megtorpedóztak az öbölben. Mára mindösszesen hét nagyobb (26000 tonnás) csatahajó őrzi mementóként a múlt súlyos emlékeit.
A Scapa lepárló története sem mentes a történelem viharaitól, többször jutott a bezárás sorsára. 1897-ben az egyik legkedveltebb szigeteki maltot készítették, nagy híre volt a brit királyság területén az orkney-i nedűnek. A XX. század viharai során többször gazdát cserélt, a 2000-es évekre a lerobbant lepárló a bezárás szélére került. Az akkori tulajdonos, az Allied-Domecq végül 2 millió fontból felújította az épületet, aztán továbbadta a Pernod Ricard-nak, akik rövid idő elteltével eladták a Chivas Brothers-nek. Mára egy szépen virágzó, gyönyörű lepárló várja a látogatókat.
Jelen dolgozatunk tárgya, a Scapa által lepárolt whisky Skócia egyik legnagyobb kereskedőhálózata (vagy független palackozója), a Gordon & MacPhail révén került a piacra. A céget 1895-ben alapította John Gordon és John Alexander MacPhail, első közös ügyletük egy fűszer- és vegyeskereskedés volt, ahol John Walker szellemében maguk kezték el kiválogatni saját márkás whiskyjeiket Skócia minden tájáról. Az üzletben dolgozott egy igen tehetséges ifjú, nevezett John Urquhart, aki remekül kóstolta és válogatta a whiskyket az üzlet számára. Nem is olyan sok idő elteltével bevették tulajdonostársnak a fiút, akinek családja azóta is vezeti a vállalatot. Az 1920-as évekre már olyan lepárlókkal dolgoztak, mint a Glenlivet, a Mortlach vagy a Macallan. Komoly figyelmet fordítottak a saját érlelésű whiskyk hordózására is, hiszen szerintük a titok nagy része a fában is rejlik. A kezdetektől használnak sherry-s és bourbon-os hordókat is. Érdekesség, hogy ők tulajdonolják a Benromach lepárlót. Az Urquhart család kínosan ügyel a minőségre, a leszármazottaknak az ereikben is whisky folyik. Mottójuk az, hogy "A jövőt ma alakítjuk ki. Ma pedig kiderül, hogy mi történt a múltban". Lássuk hát az általuk 2012-ben palackozott, 2001-es lepárlású Scapa-t!
Scapa 2001 distilled, bottled 2012 by Gordon & MacPhail:
Szín: Nagyon halvány szalmaszín, a hordó nem festette meg.
Illat: Citromot reszelünk a süteményre. Kevés méz és vanília. Halvány füst.
Íz: Mazsola és vanília, de ne bourbon-os édességre gondoljunk. Inkább Speyside hatás. Gyümölcsössége magával ragadó, ideális lehet a nem túl agresszív whiskyket keresők számára.
Lecsengés: Az alkohol krémesen melegít, vanília és gyümölcsök, gyümölcsös sütemény, enyhe édes búcsúcsók.
LOVEPHROAIG! Nem tudok másként viszonyulni a Laphroaig-hoz, szerelem első kóstolásra. Talán ez volt a leginkább várt lepárlótúra, nagyon készültünk rá fejben és lélekben egyaránt. A látogatást hatalmas várakozás előzte meg, azonban amint az írás végére ki is derül, a lepárló maradéktalanul teljesítette is azokat.
Jól indult a reggel, egy hatalmas "Original scottish breakfast" befalásával (baked beans, bacon, skót kolbász, pirítós, sült krumpli, tojás kombó) készítettük elő a gyomrunkat a szigorú islay-i whiskyk befogadására. A ráhangolódás is kiválóan sikerült, hiszen a Lagavulin-nál és az Ardbeg-nél telt a délelőtt és a kora délután, így élményekkel és elvárásokkal (és persze whiskyvel) töltve indultunk a Laphroaig birtok felé. A lepárló bejárata egy gyönyörű fenyveserdőn keresztül vezet a tengerpartra, a birtokközpontra. Az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, szikrázó napsütéssel fogadott a skót tavasz. A levegő megtelt súlyos illatokkal, tőzegfüst, sós, hínaras tengeri aromák kavarogtak az ébredő természet földes, zöldes, virágos jegyeivel. Islay-n súlya van a levegőnek, kristálytiszta, harapható, régimódi. Egészen egyedi aura lengi körül a helyet. A világ szélén állunk.
A látogatást komoly felkészülés előzte meg, hónapokig "hergeltük" magunkat, hogy mennyire jó lesz, mikor a Laphroaig teraszán egy pohár whisky-vel nézzük majd a tengert és semmi mással nem foglalkozunk, csak megéljük a pillanatot. És abban a pillanatban ott álltunk a hőn áhított, rengetegszer megálmodott teraszon, karnyújtásnyira a víztől. Sok időnk nem volt a mélázásra, hiszen időre jöttünk, vendéglátóink már vártak bennünket. A lepárló sztorijának rövid történelmi összefoglalása után indulhatott a lepárlótúra, ahol minden egyes mozzanatba betekinthettünk a malátázótermektől, a füstszobákon át a tőzegkemencéig, a lepárlóüstöktől a tőzegraktárig. A legalaposabb, legszakmaibb túrát kapjuk ennél a 201 (1815-ös alapítás) éves csodás birtoknál.
Hagyományos, padlós malátázást alkalmaznak, a mai napig kézzel forgatják a száradó malátát. A nyitott ablakoknál szabadon szökik be Islay súlyos levegője, sokszor elmondtam már, hogy ez a folyamat is része a "terroir-nak", hiszen nyilvánvalóan más levegő áramlik Islay-n, mint mondjuk Speyside közepén. Ez kétségtelenül hatással van a száradó gabonára. A malátázó termek szintjén vannak a füstszobák, ahol tovább szárítják és aromásítják a gabonát, szintén évszázados módszerekkel. A füstölt malátát meg is kóstolhatjuk, egyértelműen ott van belesűrítve az islay-i karakter.
A lepárló 4700 literes üstjei, akárcsak a malátázótermek, füstszobák éppen nagyüzemben dolgoztak, hiszen a piacon egyre nagyobb igény mutatkozik a Laphroaig csodálatos nedűi után, Napjainkra elérik az évi 2 millió literes termelési mennyiséget.
Az üstök után irány a "Peat store", a tőzegraktár, ahol a tőzegtéglákat szárítják, tárolják. Ottjártunkkor a raktár éppen kifogyóban volt, ehhez mi is hozzájárultunk, hiszen vendéglátóink unszolására szuvenír gyanánt elhoztunk magunkkal néhány eredeti Laphroaig tőzegtéglát. Végignéztük a hordósort a bourbon hordótól a sherry hordóig, majd az évszázados titkokat rejtő hordós érlelőpincébe is bebocsájtást nyertünk.
A hordós érlelő után nagy levegőt vettünk a tengerparton, és egy 10 éves Laphroaiggal a kezünkben hangolódtunk a David McKyne-nal való prémium kóstolásra.
David hatalmas forma, inkább hasonlít egy igazi skót focihuligánra, mintsem az egyik fő kóstolómesterre a birtokon. Igazi szívember, aki nagy barátsággal fogadott már az első perctől fogva. Ebben egyébként akár még az ajándékba vitt Unicum Szilvának is szerepe lehetett. Sokkal inkább volt egy kedélyes, jó hangulatú poharazgatás, mintsem véresen komoly szakmai kóstoló. Természetesen a kóstolt tételeket részletesen ecsetelte, de kevésbé volt feszélyezett a remek kóstolóterem hangulata. Sokkal inkább kíváncsi volt a mi véleményünkre, ezért is alakították ki az "Opinions welcome" szobát és formátumot, ahol minden fogyasztó véleményt alkothat és ezt ők közlik is a világgal. A lepárló egyébként nagyon együtt "mozog" fogyasztóival, hiszen megalapították a "Friends of Laphroaig" tagságot, ami alapján bárki, aki akárcsak egy palack Laphroaig-ot vásárol bárhol a világban, és a dobozban található kóddal bejelentkezik, névlegesen tulajdonosává válik egy talpalattnyi földterületnek a birtokon. Ottjártakor bejelentkezhet, és kitűzheti országának zászlaját a Laphroaig tőzeglápjában. Apró dolog, mégis hatalmas gesztus és remek marketing. Ezek alapján én is elmondhatom, hogy van egy telkem Islay-n, a Laphroaig birtokon!
A Daviddel való kóstolás olyannyira baráti hangulatban zajlott, hogy jegyzetelni is elfelejtettem, így inkább csak benyomásokat közlök a kóstolt telekről.
Hordóminta 2008: Friss, csípős, mint a tengeri szél, az alkohol még hatalmas hullámokban csapkodja a szájpadlást. Várjuk ki a vihar végét.
Laphroaig 10 years: Na ez a tétel már csípőből megy, ez jelenleg a személyes kedvenc, a kérlelhetetlen Islay whisky archetípusa. Az alapkő, a megkerülhetetlen ikon. Daviddel megegyeztünk abban, hogy ez a kedvenc whiskynk a sorban.
Szín: Halvány arany, aranyhíd a tengeren.
Illat: Tengerparton, naplementében a tábortűznél szalonnát sütünk. Lassan egy pullover is elkél, a sirályok nyugovóra térnek. Nyugalom és tengerzúgás. Száradó rákpáncél a homokban.
Íz: Csodálatos, folyékony füst, talán a legelegánsabb minden islay-i whiskyk közül. Remekül iható, az alkohol is moderált, elegáns szerkezetű. A könnyed, citrusos, gyümölcsös jegyek szembeötlőek. Kerek, mint egy üveggolyó. Tökéletes.
Lecsengés: Végtelen, mint az óceán. Simogat, nem enged. A tábortűz lassan elalszik, a parázs még melengeti lábunkat. Holnap is kijövünk!
Laphroaig 15 years: A 200. évfordulóra palackozták, a hordókat Charles, a walesi herceg látta el kézjegyével az érlelés elején. Mélyebb aromák, a simaság fokozódik.
Laphroaig 21 years: A hosszú hordós érlelés tovább finomította az amúgy is kiváló alapanyagot. A füst és a tengeri levegő mellett felmerül a kamilla és a virágszirom is. Kedves.
Laphroaig Cairdeas 12 years: Cairdeas, azaz barátság kelta nyelven. 12 éves érlelés ex-bourbonos (csakis a Maker's Mark-tól) és ex-madeirás hordókban. Csokis, kávés, édes jegyek, gyümölcsök és mogyoró a sós, füstös jegyek mellett. Hordóerősségen palackozva.
Laphroaig Cairdeas 30 years: Kihűlő hamu, tengeri füst és érett, aszalt gyümölcsök, csokoládé. Bársonyos érintés. Hordóerősségen palackozva.
David annyira örült az ajándéknak, hogy egyből elhelyezte a birtok portfóliójában.
A kóstoló után újra megmerítkeztünk a skót napsütésben a tengerparton, miközben a pagodatető békésen pöfékelte a tőzegfüstöt. Felhívnám a figyelmet a birtok saját whiskyjében is érlelt cheddar sajtra, amelyet a legtökéletesebben a tengerparti teraszon egy pohárka 10 éves Laphroaig társaságában élvezhetünk. Köszönöm Laphroaig, életre szóló élmény, see you soon!
U.i.: A csatolt video remekül visszaadja a Laphroaig érzést!
Orkney. Mintegy 70 szigetecske lebeg az Északi-tenger és az Atlanti-óceán ölelésében, és ezzel Skócia legészakibb szigetcsoportosulása. Azonban mégsem igazán skót, sokkal inkább skandináv hagyományú. A kis szigetek egy elveszett, letűnt világot juttatnak az utazó eszébe, mint az egykori Atlantisz csúcsai. Orkney esetében a viking kultúra erőteljesen érződik, akár az építészeti hagyatékot, akár a helyi emberek nevét, megjelenését tekintve. A sziget számtalanszor cserélt gazdát, tartozott már dánokhoz, norvégokhoz vagy éppen angolokhoz is, azonban egy jó ideje már a skótok uralják. A viking hordák innen jártak fosztogatni Skócia északi és nyugati részére. Rengeteg neolitikus romba, műemlékbe botlunk, még ötezer éves fennmaradt lakásokat is találunk.Az 1400-as években aztán I. Keresztély norvég király nemcsak a lányát adta III. Jakab skót királyhoz, hanem nászajándékként Orkneyt is. Később persze a skandinávok próbálták visszaszerezni a szigetet, de hiába, Orkney végérvényesen Skócia részévé vált. Orkney szigetlakói azonban ezt sosem gondolták teljesen így.
Akárhogy is tépték a történelem viharai a szigetet, a világok harca sem változtat azon a tényen, hogy manapság az egyik legegyedibb, legkifejezőbb, legpompásabb single malt-ot itt állítják elő. Mára már két lepárló is működik a szigeten, az újabb a Scapa, de mi itt és most a történelmi Highland Park lepárlóval foglalkozunk.
A Highland Parkot (nevét a "legmagasabb mezőről" kapta, ahonnan a forrásvizet szerezték) 1798-ban alapította Kirkwall-ban egy igazán rafinált orkney-i lelkész, egy bizonyos Magnus "Mansie" Eunson, aki nappal a templomban prédikált a hívőknek, éjszakánként pedig titokban whiskyt főzött és csempészett, majd kézen-közön eladta szintén a hívőknek. Kirkwall a szeszcsempészet egyik központja volt és gyakran használták a templomokat az illegális szeszek elrejtésére. 1813-ban egy John Robertson nevű rendőr lefülelte a "whiskylelkészt", majd a saját tulajdonába állította, és legalizálta a lepárlót. A XIX. század végére már olyan nagy házaknak is szállítottak párlatot, mint a Chivas vagy a Ballantine.
A titok a szigorú kézművességben is rejlik, az egész folyamat teszi oly egyedivé a Highland Park whiskyket.
Öt alapköve van a lepárlónak:
A kézi malátaforgatás (innen származik a "monkey shoulder" kifejezés is, utalva a munkások kialakuló vállproblémáira a folyamatos, megterhelő forgatástól)
Aromatikus tőzeg, amelyet a saját tőzeglápjaikból szednek a Hobbister Moor vidékéről. Ezen belül is három különböző területről, ahonnan különbözős típusú tőzeget szereznek.
Hideg érlelés Orkney kristálytiszta, hűvös és szeles levegőjén.
Az egyedi sherryhordók, amelyek szerintük sokkal kifinomultabbak és ízesebbek a bourbon hordóknál.
Tökéletes harmonizáció a hordók között, folyamatos ellenőrzéssel.
További érdekesség, hogy külön "hangaházzal" is rendelkeznek. Lényegében csokrokba, bálákba gyűjtik a hangavirágokat, füveket, ezeket kiszárítják a hangaházban, majd a tőzegkemencébe rakják, hogy a tőzeg mellett a hangacsokor is extra illatot, zamatot adjon a malátához. Ez a folyamat is az egyediség része, sehol máshol nem alkalmazzák.
Highland Park - Aged 12 years:
Szín: Nem túl sötét, aranyszín. Alkonyi fények.
Illat: Szárított gyümölcsök, édes barack, és könnyed füstösség az őszi éjszakában. Valahol szalonnát sütnek a faluban.
Íz: Fűszeres és borsos, aszalt gyümölcsös. Édes, mézes, a karamell kissé túlhevült a tűzhelyen, már enyhén füstöl. Elegáns, csiszolt felszín.
Lecsengés: Száraz, tisztán hagyja a szájat. Semmi nehézkesség, hosszan búcsúzik. Elegáns, egyedi whisky. Thor öltönybe bújt.
Egy, csak egy lepárló van talpon és állja az idők próbáját Skye szigetén, a Talisker. A Cuillins hegység árnyékában, egy gyönyörű tengerszem szomszédságában a drámai környezetben hatalmas minőségű, kérlelhetetlen "szigeteki" whisky készül. A lepárló története 1825-ig nyúlik vissza, amikor a szigetre érkezett Hugh és Archie MacAskill, akik szert tettek a Talisker birtokra. A kezdeti évek nem teltek túl sikeresen, akár a lepárlások minőségét, akár a fináncokkal való hadakozásokat tekintve. A többszöri tulajdonosváltások után végül az 1890-es évekre kezdett rendeződni a helyzet, amikor A.G. Allan vette kezébe a karmesteri pálcát. Remek kapcsolatokat ápolt a John Walker & Sons cégcsoporttal, így az egyre tisztább és markánsabb Skye whisky lassacskán fontos beszállítóvá vált a Walker családnál. Hogy a Talisker már akkoriban is csúcsminőségű single malt volt, arra a JW a legnagyobb bizonyíték. A lepárló pedig olyannyira büszke és hálás volt a "királyi beszállítói" címre, hogy a korabeli címkéken megjelenítették a sétáló dandy figuráját is.
A lepárló mára igyekszik visszatérni az 1928-ig alkalmazott háromszoros lepárlásra, így a Hebridák sós, tengeri levegője és a komoly tőzegelés után a magasabb alkohol ellenére egy igen kifinomult whiskyt kapunk. Többször is leírtam már, hogy azért a whiskykészítésnek is van terroir összetevője. Gondoljunk csak bele, hogy a malátázó termekben, a nyitott ablakokon át csak úgy süvít befelé a sós, moszatos tengeri levegő. Az sem mindegy, hogy a tőzeg éppen melyik szigetről érkezik (jellemzően a saját szigeti tőzeget használják fel). Mindezen tényezők nem elhanyagolhatók a whisky stílusának tekintetében. No de lássuk a véleményem szerint egyik legizgalmasabb "szigeteki" whiskyt.
Talisker 10 years old:
Szín: Érett, bronzba hajló arany teaszín.
Illat: Kialvó tábortűz az óceánparton. Kevés fenolosság. Érett gyümölcsök, aszalt szilva belseje kifordítva. Hangaméz.
Íz: Elsőre az érett gyümölcsök tolulnak, majd érkezik a füstfelhő, ám nem bántóan tőzeges. Az alkohol néha fodrozódik, mint az óceán hullámai. Tényleg az óceánparton állunk, hallgatjuk a víz morajlását.
Lecsengés: A füst felszáll, a gyümölcs marad. De a gyümölcs marad.
Kalandozásaink folytatódtak a festői szépségű Islay-n. A csodálatos Lochside Hotel adta a panorámát az estéhez és a "real scottish" reggelihez. A Bowmore lepárló után a kikötői séta által felbuzdulva azonnal a tengeri ételek felé fordult az étvágyunk a vacsoraasztalnál, és természetesen a jól megérdemelt haggis sem maradhatott el. A frissen felújított Lochside Hotel étterme a halászkikötőre néz, keresve sem találni autentikusabb helyet a szigeten. A Szent Jakab kagyló, a makréla vagy éppen a különböző rákfélék természetesen mindig frissek, a napi ajánlat is a halászok szerencséjétől függően alakul. A bár whisky kínálata is felettébb erős, az islay-i lepárlók minden elérhető párlata megtalálható náluk. Hatalmas élmény másnap a tenger morajlására és a sirályok köszöntésére ébredni. Reggelire az igen laktató "scottish breakfast-et" választottuk kolbásszal, babbal, tojással, hiszen már izgatottan készítettük elő gyomrunkat a Lagavulin kalandhoz. Üljünk autóba, és mintegy 20 percnyi autózással az A846-oson közelítsünk a lepárló felé. A gyönyörű tőzeglápokon átvezető úton elhaladunk Islay egyetlen mini repülőtere és a temérdek, egykedvűen füvet majszolgató birka mellett. A forgalom természetesen csekély, így a keskeny utakon nyugodtan foglalkozhatunk a táj szépségeivel.
A Lagavulint 1816-ban alapította tíz illegális szeszfőző család, együtt léptek a törvényesség útjára. Mára a Diageo cégcsoport talán legmegbecsültebb tagja, a Classic Malts sorozatban az "Islay Style" megtestesítője, lényegében egy ikon. Az elmúlt 200 esztendő nem múlt el nyomtalanul a világ whiskytörténetében, hiszen a Lagavulin erőteljes nyomot hagyott benne. Valóban, az Ardbeg divatosabb név a "whiskysznobok" szemében, azonban a Lagavulin maga a történelem, a kifinomultság és az erő egyvelege, a folyékony tradíció. Ezt a tradíciót és különlegességet tiszteli a hírek szerint Johnny Depp is, aki előszeretettel rendel az étteremben 16 éves Lagavulint, és órákig illatolja kedvenc tengeri aromáit.
Sétáljunk át a tőzegföldön a Dunyvaig-kastélyig, hiszen onnan a legtökéletesebb a panoráma az Óceán felé, és ami még fontosabb, a Lagavulin felé is. Az erőd egykoron büszkén őrízte a szigetet, manapság történelmi kilátóként funkcionál. Tiszta időben ellátni Írország partjaiig,sőt akár tovább is. Európa szélén állunk, a hely megigézi látogatóját. A következő megálló már Új-Fundland, Kanada az Atlanti-óceán másik oldalán. Járjuk végig a teljes Lagavulin Bay partvonalát, szippantsuk be a sós, jódos, moszatos tengeri levegőt, melyben autentikusan kavarog a tőzegfüstölő csípős illata. Járjuk körbe az egész lepárlót, menjünk ki a mólóra és élvezzük, hogy ott lehetünk. Mert ott kell lenni, testben és lélekben. Értékeljük a pillanatot, melyet sosem fogunk elfelejteni.
A lepárló körbejárása után óriási megtiszteltetésben volt részünk, hiszen az élő legenda, a Lagavulin pincemestere, Iain McArthur tartott nekünk kóstolót. Iain több, mint 45 éve dolgozik a Lagavulinnál, tipikus islay-i, magával ragadó, maníroktól mentes, nyílt és egyenes ember. Semmi sztárallűr, nem érzékelteti, hogy a világ egyik vezető lepárlójának az "agya", így hétköznapi, rusztikus stílusú kóstolóra készülhettünk. Iain többször ismételgette azóta is emlegetett mondását, miszerint ne féljünk kérdezni őt bármiről, azaz "Don't be shy!". Igazi mesebeli figura, aki megjelenésével, humorával akár a Gyűrűk urából is előléphetett volna, mint Hobbitfalva polgármestere.
Iain McArthurról itt tudhattok meg többet:
Miután körbenéztünk a hordós érlelőben, Iain nem teketóriázott, sorrendben öt hordós tételt mutatott nekünk. Természetesen kiöntésre esély sem volt, hiszen "A jó whisky arra való, hogy megigyuk, mivel az élet vízéről beszélünk!" - mondta Iain. Lehetőségünk volt a hordóból "lopózni" is, ami egy a borospincéknél használatos lopó fém változata volt. Mindegyik tétel nyilvánvalóan hordóerősségű volt, vagyis bőven 50% alkoholtartalom feletti. Alapvetően sherry hordókat használnak, néhány bourbon hordó csak színez a whiskyken.
Lagavulin 10 years old:
Egy Lagavulin a baby-knek, vagy a "Baby Lagavulin" Iain szerint. És valóban, még ifjonti hévvel vágtat a szájban, minden szögletességével együtt. A gazdagsága azonban így is érződik, finom füstös és mézes, gyümölcsös ízeit érdemes egy cseppnyi helyi, skót forrásvízzel megszelidíteni. Idővel és vízzel lecsendesül, barátságossá, édessé válik.
Lagavulin 14 years old:
Na itt megjelenik a bourbon hordó, erősödik a vaníliás tónus. Sós karamell, tengeri jódosság és füst. Édes gyümölcsök, de határozott karakterű. Jól áll neki a plusz négy év.
Lagavulin 18 years:
Ismét sherry hordóra váltunk. Csodálatos, klasszikus Lagavulin illatok, füst, fenol és gyümölcsök. Szájban telt, a füst csak aláfestőzene a gyümölcsökhöz. Iain gyümölcstortához hasonlítja, és egyetértünk vele. Jó ivású, gazdag. Nagyon szép!
Lagavulin 29 years old:
Mélyülő arany. Édeskés, füstös illatok. Ízében aszalt szilva és mézes simaság. Szárított narancs, narancsolaj.A magas alkohol ellenére jó ivású, a tenger felszíne sima és csendes. Alkonyat az öbölben.
Lagavulin 34 years old:
Visszavonuló, legömbölyödő füstpamacs. Aszalt szilva, finom avarosság. Gömbölyű, végtelen. A szájban üveggyöngyökként gurulnak végig cseppjei. Történelmi pillanat, végtelen utazás az óceánon.
Természetesen az élményért cserébe mi is vittünk ajándékot Iain-nek, egy Unicum Szilvát. Rendkívül értékelte a gesztust.
Nyilvánvaló módon górcső alá vesszük az itthon is mindenki számára elérhető, 16 éves változatot.
Lagavulin 16 years old:
Szín: Klasszikus mélyborostyán.
Illat: Jódos, fenolos, tengeri sós. Tűzrakás a tengerparton alkonyatkor. Aszalt szilva szétmorzsolva.
Íz: Gyönyörű tőzegesség, teafüves, édes kerekség. Melengető skót tea egy csípős tengerparti séta után. Sós és édes ízjáték.
Lecsengés: Hosszú és emlékezetes. Szivar utolsó harmada. Kevés szárított narancs. Tőzeg és gyümölcs gyönyörű játéka.
Óriási élmény volt már maga a helyszín is, feltölt, megváltoztat és sosem hagyja magát elfelejteni. A világ egy teljesen más hangulatú szegletében járunk. És mindehhez még a legendás Iain McArthurral is kóstolhattunk. Köszönöm Lagavulin, örök élmény maradsz!
Oh, Islay! A végzet szigete. A whiskyrajongó hajlamos túlzott várakozásokkal tekinteni a szigeti kalandok elé, de az az igazság, hogy Islay nem csak ígérgeti a szépet és jót. A nyers, a rusztikus szépség szigete, ahol megállt az idő. Ha észak felől közelítünk Bowmore-ba (egyébként ez Islay "fővárosa"), akkor a Caol Ila után a főúton haladva beérkezünk a városkába. Időközben érinthetjük a Bruichladdich és a Bunnahabhain lepárlókat is, ám a cél most a Bowmore Distillery volt.
Bowmore-ban tényleg megállt az idő. A városka nagyjából egy derékszögű főutcából áll, amelynek egyik vége a Loch Indaal-nál belefut az óceánba. Klasszikus hangulat lengi körül a városkát, a családi hentessel (Family Butcher), a postával, az élelmiszer- és ajándékboltokkal. Az utcákat átjárja a sós tengeri levegő illata és a sirályok vijjogása. A helyi ajándékboltokat mindenképpen látogassuk meg, köszönőviszonyban sincsenek a hazai szuvenírboltok gagyidömpingjével. Mindenképpen vásároljunk helyi szappant (Spirited Soaps), hiszen a kis helyi manufaktúrában a különböző lepárlók whiskyjeit is felhasználják a szappangyártás során. Zseniális könyvek, albumok és emléktárgyak kaphatók az üzletekben. Nincs forgalom, nincs rohanás. Csend és nyugalom, tisztaság mindenütt. A körtemplom a domb tetején a legenda szerint azért kör alakú, hogy az ördög az egyik sarokban sem bújhasson el. Nem számít szokatlannak a városka főutcáján a lovasaikkal éppen hazafelé tartó pónik látványa, akik szívesen állnak meg a házak portái előtt egy kis csemegére számítva.
A Bowmore Distillery Islay legrégebben működő lepárlója, története 1779-ig nyúlik vissza. Mivel a szigeten a legkézenfekvőbb szárító és fűtőanyag a tőzeg, így nem véletlen, hogy a Bowmore-nál kialakult az első tőzeges whisky stílusa. Habár nem a legfüstösebb, legdurvább változatban, hiszen tőzegkezelésük kevésbé direkt például az Ardbeghez képest. A lepárló a tenger felőli oldalon fekszik, valójában praktikus okokból, hiszen falai fontos szerepet töltenek be a városka hullámok, viharok elleni védelmében.
A látogatóközpontban profi túravezetés és jól felszerelt merchandising shop fogadja a látogatókat. Érdekes kontraszt az 1779 óta létező lepárlóhoz tapasztott modern épület. Az épületben szó szerint bejáratos a sós levegő, hiszen kőhajításnyira már az óceán fodrozódik. És bizony a whiskynek is van "terroirja", hat rá a környezet, így a tengeri levegő is, ami szabadon jár-kel az érlelőtérben.
De nézzük is sorban a három legemblematikusabb Bowmore párlatot.
Bowmore 12 years old:
Szín: Klasszikus aranyszín.
Illat: Aszalt gyümölcsök, maláta és a tőzeg diszkrét bája. A túlérett szilvát szétnyomjuk, majszoljuk. Édes, sós karamelles hangulat leheletnyi gyufafüsttel.
Íz: Kevés füstölt szalonna, alma és csipkebogyó. Elképesztően kerek és jó ivású. Mézes, hangás. Mézes bbq oldalas, édes füst.
Lecsengés: Hosszú, édesen füstös. Nagyon kifinomult, sallangmentes, jó ivású. Az Islay whiskykkel való ismerkedéshez ezt ajánlanám első lépcsőfoknak.
Bowmore 15 years old (Darkest - Sherry Cask Finished):
Szín: Mély, borostyános, tea szín. A sherry hordó hatása egyértelműnek látszik.
Illat: Szárított, aszalt gyümölcsök, a bontás utáni első illatfelhő picit a száraz szamorodnira hajaz. Kevés dió és magvak. Napon szárított paradicsom. Mély, malátás illatok, kevésbé egyértelmű a tőzeg.
Íz: Aszalt gyümölcsök hada, szatmári szilvalekvárt kanalazunk a konyhában, ropogó tűz mellett. Határozottabb alkoholérzet, azonban ez is nagyon egyben van. Irtó kerek, semmi szögletesség. Csokoládés, dohányleveles. Gazdag, telt ízek.
Lecsengés: Hosszú íztűzijáték. Nagyon gazdag aromatikájú whisky, igazi leülős, gondolkodós darab.
Bowmore 18 years old:
Szín: Mélyülő borostyán.
Illat: Elsőre kávé majd kakaópor illata száll a pohárból. Maláta, aszalt gyümölcs, füstpamacs.
Íz: Érdekes módon sokkal virgoncabb fiatalabb testvéreinél. Ereje teljében van. Sima felszínű, de harapósabb kedvében van. Érettebb zamatok, öreg bútor, fa. Karamell és csokoládé, késő őszi, édes, avaros hangulat.
Lecsengés: Kihűlt tűzhely, eloltott tábortűz. Hosszan búcsúzik, kevés menta a lecsengésben. Igazi téli whisky, ami egy fázós nap után átmelegít.
A Bowmore látogatás után irány a tengerpart, hiszen a Loch Indaal bámulatos panorámát kínál. Keressük fel a kikötőt, a lepárlótól pár perc sétányira. Ne siessünk, élvezzük a tenger morajlását, a sirályok énekét, szedjünk kagylót. Élvezzük ki, hogy ott lehetünk a világ egyik legszebb helyén, amire örökké emlékezni fogunk. A kikötőben sétáljunk végig az otthagyott homárcsapdák és bóják között, amik a következő reggeli bevetést várják. Elképesztő hangulat, a hely magával ragadó szelleme nem ereszti a látogatót. Islay, Bowmore! See you soon!
