Az élet vízéről könnyedén!

Sláinte! - A whiskyblog

Sláinte! - A whiskyblog

God Save The Queen - Ardbeg TEN (10 years)

2016. április 21. - Szittnyai Zalán

ardbeg.jpg

A mai napon ünnepli 90. születésnapját II. Erzsébet, brit királynő, és a jeles esemény mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen a világ legnagyobb "whisky-birodalmát" kormányozza Őfelsége. Ennek örömére megkóstoltuk az Ardbeg lepárlóból származó szuvenírt, az alapművet,  a 10 éves single malt-ot. Természetesen szeretjük fokozni az élvezeteket, így egy szintén szikár, rusztikus Toscano Classico-t gyújtottunk meg a kóstolás után.

Az Ardbeg talán a jelenleg legdivatosabb "peaty-malt", vagyis tőzegfüstös whisky a piacon. Komoly ismertségét igen rövid idő alatt építette fel ugyanolyan agresszív marketinggel, amilyen agressziv és szikár maga az ital is. Persze ez nem bűn, sőt, végre visszatértek az élet vizének körforgásába. Ugyanis a nagy múltú lepárlót bezárták a 90-es évek elején, kihasználatlanság miatt. 1997-ben az LVMH (Louis Vuitton Moet Hennessy) óriáscég a whiskyrajongók nagy örömére feltámasztotta a lepárlót, hatalmas összegekkel támogatták meg az ital újbóli piaci bevezetését. Új taktikájuk szerint megalkották a világ legtőzegesebb whiskyjét, új divatot teremtve, új irányzatot adva a fogyasztóknak. Nézzük tehát eme divatos islayi nedűt.

Szín: Halvány szalmaszín, a hordós érlelés alig adott hozzá valamit.

Illat: Masszív füst, olyan, mint amikor a tábortűz vagy a szalonnasütés végén leöntjük az izzó parazsat vízzel. Tőzeg, tőzeg, tőzeg! Kevés élesztősség és érlelt cheddar sajt. Idővel sós tengeri levegő és klóros uszodaszag. Az uszodai világ felerősödik, szinte látjuk, ahogyan Egerszegi Krisztina vagy éppen Hosszú Katinka rója a hosszokat. Hamisítatlan Islay!

Íz: Támad a füst! Kérlelhetetlen és megalkuvást nem tűrő! Nem egy kifinomult skót, hanem egy bárdolatlan viking. Kevésbé vastag anyag, kevésbé gyümölcsös és édes mondjuk a Laphroaig 10 éveséhez képest. A magasabb (46%) alkohol is érződik. Lazább szerkezet jellemzi.

Lecsengés: Hosszú füstpamacsokban távozik, mint az indiánok füstjelei. Szárazpróbája még órákig "füstölög" a pohárban. Ebbe az illatba bele lehet szeretni.

Kihagyhatatlan tagja Islay válogatottjának, ám az ismerkedést ne vele kezdjük. Ha egy karakán, szögletes tőzegfüstös élményre vágyunk, akkor vegyük elő a 10 éves Ardbeg barátunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://slaintewhiskyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr558652352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása